Ha eltaszítasz
Ha eltaszítasz: összetört szivemmel Bejárom sírva a világot; Szilaj fájdalmaimtól ostorozva Örvények éjjelébe hágok. Ahova lépek, ott a fű kiszárad, Virág lehervad egy lehemre, A lomb haraszt lesz, élet ere posvány, Aszú a rétek üde selyme.
Ha eltaszítasz: halhatatlan bánat Fog űzni a sötét vizekre. Megyek. Utamnak célja végtelenség, - Élet s halál között lebegve. Szirtek között, rémséges éjszakákon Rohan velem a szörnyü gálya; Nyomomba démonok kacagva törnek, Magam a démonok királya.
Ha eltaszítasz: egy világot ölsz meg, Örökre, visszahozhatatlan. Nem test, a lélek az, amit temetnek, Az éden is így lett lakatlan Gyilkot merítesz egy világ szivébe, Hiába sírsz, hajad hiába téped! Elvérzik a természet mély sebébe, Reszkess! Iszonyu lesz a bűnhödésed!
Ha eltaszítasz: összetört szivemmel, Halott szivemmel mégis fölkereslek; Kioltád életem, de temetetlen A szörnyü érzés: halva is szeretlek! Elérlek! Árnykezemmel égbe érek; Utánad nyúlok daccal és merészen, És lángoló, véres szívemre vonlak, Enyém leszel mégis, enyém egészen!
/Komjáthy Jenő/
|